A főszezonban, 237 fő megkérdezésével készült, nem reprezentatív, csupán tájékoztató adatokkal szolgáló kutatás legfontosabb megállapításait az alábbiakban foglaljuk össze.
A megkérdezettek átlagos tartózkodási ideje 4,4 nap volt. Jellemző a visszatérés rendszeressége a megkérdezettekre, közel azonos arányban érkeztek első, második és harmadik alkalommal a Tisza menti térségbe. A visszatérők együttesen 72,6%-át adták a válaszadóknak. A második, harmadik tartózkodás a leghosszabb, de a további ismétlődő visszatérésekkel jellemzően már nem nő tovább a tartózkodási idő.
A megkérdezettek legnagyobb arányban a párjukkal vagy baráti társasággal érkeztek a térségbe (21,5%-21,5%).
A tájékozódás módszerei között legtöbben a saját korábbi tapasztalatot említették. Ezen kívül fontos volt a megkérdezettek számára a térségben járt személyektől, ismerősöktől, az internetes fórumokról, blogokról, valamint a térségben lakóktól származó információ is. Megállapítható volt az is, hogy a prospektusok szerepe még mindig jelentős. A visszatérő vendégek több információhordozót vettek figyelembe az utazási döntésnél, jobban tudták, hogy mit kell keresniük, a helyismeretük a program összeállításánál előnyt jelentett.
A térségbe látogató turisták legfőbb motivációja a pihenés, kikapcsolódás volt (39,7%), amit a fesztiválok, rendezvények felkeresése (17,7%), a strandolás (13,5%), valamint a vízitúrázás (9,7%) követett.
A megkérdezettek 79,3%-a vett igénybe szálláshelyet. Az igénybe vett szolgáltatások közül a vendéglátás volt a leggyakoribb, illetve jelentős volt a kulturális programok iránti érdeklődés is. A megkérdezettek több mint 50%-a vízhez kapcsolódó szolgáltatásokat, éjszakai szórakozást és gyógyfürdőzést is igénybe vett.
A megkérdezettek különösen elégedettek voltak a szálláshelyek minőségével, a vendégfogadással, vendégszeretettel és a természeti látnivalókkal. Az összesített minősítés szerint 194 válaszadó (81,9%) kiválóan illetve jól érezte magát a térségben, ebből 89 fő minősítette kiválónak a tartózkodását.
A felmérés amellett, hogy jól példázza az ÉARMI és a régió oktatási intézményének összefogását, valamint két eszköz – a tourist police szolgáltatás és a kutatás – hatékony összekapcsolását, jól hasznosítható információkkal szolgál a térség népszerűsítésére irányuló marketingkampányok megtervezéséhez.
Az Észak-alföldi régióban zajlott kutatásokról bővebben a Magyar Turizmus Zrt. szakmai és tudományos folyóirata, a Turizmus Bulletin XIV. évfolyamának 1-2. számában olvashatnak az érdeklődők. A lap „Turisztikai kutatások az Észak-alföldi régióban” c. cikkének szerzői a kutatással megbízott Szolnoki Főiskola tanszékvezetője és oktatói voltak. |