Az elegáns Oji Hall koncertteremben megrendezett eseményen és az azt követő koncerten Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország által meghívott, elsősorban turisztikai szakemberek vettek részt. A rendezvényt Csehország, Szlovákia és Magyarország rendkívüli meghatalmazott nagykövetei is megtisztelték jelenlétükkel. A megnyitó beszédet a Visegrádi Országok nevében Bohár Ernő magyar nagykövet mondta el a megjelent több mint 400 fős közönség előtt.
A szerencsés japán vendégek – akik bejutottak, mert időben küldték vissza a jelentkezési lapot – a négy ország turisztikai és zenei értékeiről szóló előadás-sorozatot hallgathatták meg. Ezt követően az igen színvonalas komolyzenei koncerten többek között Chopin, Dvorak, Zeljenka, Bartók és természetesen Liszt Ferenc melódiái csendültek fel, elsőrangú, profi előadók tolmácsolásában. A szünetben lengyel vodkát, cseh sört, szlovák és magyar borokat szolgáltak fel az elégedett japán vendégek részére.
A teltházas V4 turisztikai és zenei workshop vastapssal és ráadásként két Liszt-művel ért véget.